Archív 2017-2018
Intézményünk megjelenése a helyi sajtóban a 2017-2018-as tanévben
A Hajdú-Bihar Megyei Naplóban megjelent cikkek galériája
Tanévzáró ünnepély
Intézményünkben 2018. június 22-én tartottuk a tanévzáró ünnepélyünket. Az iskola tornatermében sorra kerülő eseményre a 4.a osztály külön műsorral készült, melyet osztályfőnökeik Fonódiné Szemere Judit és Csókáné Török Csilla tanítottak be. A gyerekek által bemutatott könnyed, táncos előadást követően Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária intézményvezető átadta a nevelőtestületi dicséretben részesülő tanulóknak az ajándékokleveleket és könyveket. Köszöntésre kerültek a szülői munkaközösség legaktívabb tagjai. Az év bolyais sportolója díjat Lossos Balázs 4.c osztályos tanuló kapta, karate sportágban elért eredményeinek köszönhetően. Jutalmat kapott még több tanuló, aki a tanév során kiváló tanulmányi, illetve sporteredményt ért el.
Év pedagógusai
2018. június 22-én a tanévzáró ünnepélyünkön kiosztásra kerültek az év pedagógusának díjai. Az idei tanév díjazottjai: Szebellédyné Lévai Éva és Komáromi Csilla tanárnők akik elismerésben részesültek kiemelkedő nevelő-oktató munkájukért, az iskola érdekében kifejtett eredményes tevékenységükért.
Ballagás
2018. június 18-án 17 órától került megrendezésre iskolánk ballagása. A Debreceni Tankerületi Központ képviseletében Karika Rozália kabinetvezető asszony is részt vett rendezvényünkön. A ballagást 16 órától megelőzte az ún. ”Ballagási bankett”, amit a hetedikes tanulók szerveztek búcsúzó társaiknak. Megvendégelték valamennyi ballagó nyolcadikos diákot és tanáraikat. A jó hangulatú beszélgetést követően a diákok osztálytermeikbe vonultak. Az ünnepség később az intézményünk udvaron folytatódott. Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária intézményvezető asszony ünnepi beszéde után köszöntötte a szülői munkaközösség tagjait. Ezt követően kiosztásra kerültek a nevelőtestületi dicséretekhez kapcsolódó jutalmak. Díjazottak:
- Példamutató magatartást tanúsító és kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkájáért Nevelőtestületi dicséretben részesült:
a 8.a osztályból: Szabó Liliána
a 8.b osztályból: Krisztán Dóra és Nyergesy Eszter Napsugár.
- A röplabda sportág népszerű iskolánkban. A sportversenyeken eredményesen szereplő tanulók dicséretben részesültek.
a 8.b osztályból: Lantay Noémi és Szijjártó Vivien
a 8.c osztályból: Görgei Gabriella, Horváth Zsófia, Végh Kitti
- Labdarúgásban nyújtott eredményes és gólerős játékáért az MLSZ Bozsik programjának különdíjában részesült:
a 8.c osztályból: Komlós Lilla
- A művészeti iskolában tanúsított eredményes és példamutató munkájáért dicséretben részesült:
Juhász László 8.a osztályos és Kiss Antónia 8.c osztályos tanuló.
Az alkalomhoz illő módon megszervezett ballagás életre szóló élményt nyújtott valamennyi búcsúzó diákunknak. Az esemény végén nem sok szem maradt szárazon. A szervezésért külön köszönet illeti Simonné Hernyák Mária, Szállási Éva Vivien és Molnár Antónia tanárnőt.
Tanár-diák sporttalálkozó
2018. június 14-én megrendezésre került intézményünk tornatermében a Tanár-diák sporttalálkozó. Két sportágban (labdarúgás, röplabda) mérték össze képességeiket a tanárok és a diákok. Labdarúgásban iskolánk férfi tanárai, dolgozói két megsemmisítő különbségű vereséget mértek (3-0; 7-0;) a 8.c illetve a 8.b osztály labdarúgócsapatára. Röplabdában ugyanakkor, iskolánk megyei bajnok leány röplabdacsapata 2-0-ás szettarányú győzelemmel revansot vett focista társaik vereségéért. A jó hangulatú sportrendezvény segített még közelebb hozni egymáshoz iskolánk tanárait és tanulóit.
DÖK nap
2018. június 12-én a DÖK színes programokat szervezett a gyermeknap alkalmából az intézmény tanulóinak. Ez a nap csak a játékról szólt. Futóversenyek, labdarúgó mérkőzések, strandröplabda, ugrálókötelezés, falmászás, ugrálóvár, aszfaltrajzverseny a felsős udvaron; ügyességi sportos játékok a tornateremben, közös tánc Melinda nénivel; karaoke és lazulós – zenés vakációra hangoló Keserű Tamás rádióssal az aulában; retrósarok a kosárlabdapályán; hennafestés, kézműveskedés a 27-es tanteremben, valamint fagyis kocsi várta a hűsölni vágyókat.
A sportversenyek győztesei (a győztesek éremmel jutalmaztuk):
futóverseny - 5.o leány: Hetey Hanna (5.a)
futóverseny - 5.o fiú: Szabó Ábel (5.b)
futóverseny - 6.o leány: Szilágyi Mónika (6.c)
futóverseny - 6.o fiú: Szűcs Edvárd (6.a)
futóverseny - 7.o leány: Bálint Brigitta (7.a)
futóverseny - 7.o fiú: Al-Rubaye Ahmed Mido (7.a)
labdarúgóbajnokságok győztesei évfolyamonként: 5.a; 6.c; 7.b;
A sok érdekes program szülői felajánlásokból állt össze. Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a nap sikeréhez.
Fészekhagyó
2018. június 11-én a DÖK idén is megrendezte a 8. osztályos tanulók búcsúztató versengését. A három nyolcadik osztály tréfás ügyességi, kreatív feladatokkal búcsúzott el iskolánktól. A különös versengést a 8.c osztály nyerte meg. Reméljük ugyanakkor, hogy valamennyi búcsúzó osztály tanulói a ballagó tarisznyáikban majd ennek a délutánnak az élményeit, kellemes emlékeit is magukkal viszik.
Idegen nyelvi mérés eredményei
6. évfolyam | 8. évfolyam |
6.a osztály angol | 8.a osztály angol |
6.b osztály angol | 8.b osztály angol |
6.c osztály angol | 8.c osztály angol |
6. évfolyam német | 8. évfolyam német |
2017-18-as tanév: 5. Iskolagyűlés
2018. június 12-én tartottuk utolsó iskolagyűlésünket. Koncz Nikolett és Kocsis Vivien Kety közös énekét követően sor került intézményünk Diákönkormányzatának éves beszámolójára. Komáromi Csilla elnök ismertette a DÖK főbb tevékenységeit a 2017-18-as tanévben. Első alkalommal került kiosztásra az év osztálya vándorserleg. A hagyományteremtő szándékkal alapított díjat az az osztály kapja majd, aki mind az iskolán belül, illetve azon kívül szervezett programokban a legaktívabb és tevékenységükkel igyekeznek öregbíteni iskolánk jó hírét. Az év osztály 2017-18-as tanévben a 6.a osztály.
A DÖK beszámolót követően Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária intézményvezető örömmel jelentette be, hogy - egy pályázat keretében - megújul iskolánk tornaterme a jövő tanévre. Ezen bejelentést nagy taps fogadta a tanulóink részéről. Mindemellett az ablakok cseréjére is sor fog kerülni iskolánk egészében. A főbb iskolai események ismertetése és a dicséretek, figyelmeztetések összegzése mellett, köszöntésre kerültek azok a tanulók, akik kiemelkedő tanulmányi vagy sporteredményt értek el. Többeket oklevéllel is jutalmaztak.
A zenés tornaszakkör bemutatója
2018. június 07-én iskolánk tornatermében tartotta Zara Melinda tanítónő zenés tornabemutatóját alsós leánycsapatával.
V. Heves Kupa 2018 - karateverseny
2018. június 02-án Lossos Balázs (4.c) a Shotokan Karate szakág kiválósága a Heves Kupán éremesővel örvendeztette meg a neki szurkolókat. Balázs két arany és két ezüstérmet szerzett a rangos megmérettetésen. Gratulálunk!
Uszonyos Úszó Diákolimpia
Béres Attila iskolánk 7.c osztályos tanulója remekül szerepelt 2018. június 02-án Gyöngyösön rendezett Uszonyos Úszó Diákolimpián.
Kihívás napja
2018. május 30-a a Kihívás Napja. Ez a mozgalom Kanadából indult és az adott év májusának utolsó szerdai napján kerül mindig megrendezésre 1991 óta.
Hangélményeket megörökítő városi rajzpályázat
Az idén is megrendezésre került a Zeneművészeti Egyetem és a Méliusz Zenei Könyvtár szervezésében a hangversenyélményeket megörökítő városi rajzpályázat. Az 1-2. osztályosok három kategóriában adhatta le rajzait. Nagy örömünkre, a 9 helyezésből nyolcat iskolánk 6 tanulójának ítélt meg a zsűri. Ők mindannyian iskolánk 1.a osztályának tanulói. A díjkiosztóra 2018. május 30-án került sor.
’Varázsfuvola’ című rajzával első helyezést ért el Blaskó Krisztián, második helyezett Albert-Bagoly Máté lett.
’Csak tiszta forrásból’ című előadáshoz készített rajzával első helyezett Juhász Boldizsár, második Rédai Eszter, harmadik Kiss Zsombor lett.
’Ez aztán ütős’ című koncertélményről készített rajzok közül első lett Juhász Boldizsár, második Varga Sándor Mátyás, harmadik Blaskó Krisztián alkotása volt. A rajzokból nyílt kiállítás a Méliusz Könyvtár kiselőadójában jún. 23-ig megtekinthető. Gratulálunk a díjazottaknak!
Író-olvasó találkozó
2018. május 29-én az Újkerti Könyvtárban író-olvasó találkozón vett részt intézményünk 4.a és 4.c osztálya tanítóikkal egyetemben. Berg Judit írónővel találkozni és beszélgetni nagy örömet szerzett a gyerekeknek, hiszen az általa írt Rumini könyvek nagy kedvenceik.
Erdei iskola
A 3. b osztály május 23-24-25-én a Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskola három napos erdei iskolai programján vett részt.
Természettár előadás iskolánkban
2018. május 22-én iskolánkban került megrendezésre a tanév Természettár előadássorozatának utolsó előadása.
Magyar Művek Szemléje
Bessenyei Zoltán iskolánk népszerű ”zolibácsija” 2018. május 19-20-án Budapesten a Magyar Művek Szemléjén Visky András - V.A.r(I)áció c. darabjában játszott alakításával a szemle különdíját nyerte el. Gratulálunk!
Rajzeszköz gyűjtő akció a Mesedoktorok Csapat számára
2018 májusában intézményünk is csatlakozott a Mátrix Közhasznú Alapítvány országos felhívásához. A szervezetük által működtetett Mesedoktorok Csapat kérte az iskolákat, tanulókat: lehetőségeikhez mérten gyűjtsenek össze minél több használható, jó állapotú rajzeszközt (színes ceruza, filctoll, festék, ecset, zsírkréta stb.). Ezt gyermekkórházakhoz, rászoruló gyermekekhez juttatják majd el. Iskolánk több osztálya is jelentősen mértékben kitett magáért és több száz rajzeszközt tudtunk elküldeni a szervezet számára. A magunk részéről reméljük, ezzel a gyűjtőakcióval sikerül majd mosolyt csalnunk a programban részt vevő ”nehéz sorsú”, illetve a kórházban fekvő beteg gyermekek arcára.
IV. kcs. Lány Röplabda Diákolimpia Országos Elődöntő
2018. május 09-én intézményünkben került megrendezésre a IV. korcsoportos Lány Röplabda Diákolimpia Országos elődöntője. Lányaink a Megyei döntőben aratott győzelmükkel kvalifikálták magukat erre a rangos tornára, ahová Budapestről, és Nyíregyházáról is érkeztek.
XXV. Bolyai János Megyei Matematikaverseny
Intézményünkben 2018. május 11-én került megrendezésre a XXV. Bolyai János Megyei Matematikaverseny. A megmérettetésre 31 iskola 157 tanulója nevezett. A regisztrációt követően, az ünnepélyes megnyitón - iskolánk vezetői mellett - jelen volt Dr. Vántus Andrásné Debreceni Tankerületi Központ igazgató-helyettese is. A tanulók a feladatlapok kitöltését követően, különféle szabadidős tevékenységeken vehettek részt. Volt idegennyelvi játszóház, kézműves foglalkozás, bábozás, drámai játékok, .ppt-s bemutatók a Bolyais tanulóink előadásában, továbbá tornatermünkben floorball. A nap záróakkordjaként sor került az ünnepélyes eredményhirdetésre is, melyen intézményvezetőnk Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária személyesen is gratulált a győzteseknek. Tehetségnap keretében meghirdetett rajzpályázatunk helyezettjei is díjazásra kerültek, a matematikaverseny legjobbjai mellett. Külön öröm számunkra, hogy a 3. osztályosok matematikaversenyében Kelemen Dániel 3.a osztályos tanulónk (felkészítő tanára: Ruszcsákné Újfalusi Éva) első helyezést ért el! Gratulálunk!
A XXV. Bolyai János matematikaverseny eredményei
Szimba intézményi pályázat – Közlekedésbiztonsági élményprogram
2018. május 3-án délelőtt intézményünk alsó tagozatosai vehettek részt a GENERALI Biztosító által általános iskolák számára kiírt ”Szimba intézményi pályázat – Közlekedésbiztonsági Élményprogram”-on, melynek szervezője Nawrockiné Tóth Emese tanítónő volt.
A program célja, hogy a gyerekek a valóságoshoz nagyon hasonló helyzetben sajátíthassák el a biztonságos közlekedés alapjait. Ez két részből állt. A tantermekben az egyik előadó a közlekedési szabályokat, táblákat ismertette a gyerekekkel. Ezt követően iskolánk futballpályáján kiépített mobil KRESZ pályán a másik előadó segítségével próbálhatták ki, amit megtanultak. Mindenki választhatott egy közlekedési eszközt (kerékpár, roller), amelyhez védőfelszerelést is biztosítottak. A tanpályán kialakításra került egy körforgalom, gyalogos átkelés lámpás kereszteződéssel és egy sorompóval ellátott vasúti átjáró is.
Év Tánca 2018 Nemzetközi Táncverseny
2018. április 28-29-én Debrecenben, a Vasutas Művelődési Központban került megrendezésre az Év Tánca 2018 Nemzetközi Táncverseny. Szabó Cintia iskolánk 3.b osztályos tanulója a megmérettetés első napján a ”Lányok álma” csoportos koreográfiával ezüst minősítést, az ”Élet a tengeren” egyéni koreográfiával arany minősítést ért el. A verseny második napján a ”Múltunk emlékei” csoportos koreográfiával ismételten ezüst minősítést szerzett társaival. Gratulálunk!
Fenntarthatósági témahét és Öko- Családi Nap
A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI közössége hagyományoknak megfelelően ’Fenntarthatósági témahetet’ szervezett 2018. április 23-27 között.
”Ökoskodó” komplex vetélkedő a fenntartható fejlődésért
A Hajdú- Bihar Megyei Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a hajdúböszörményi Zöld Kör támogatásával indította útjára az ”Ökoskodó” komplex vetélkedő a fenntartható fejlődésért 6-7. évfolyam elnevezésű levelezős versenyét, a Hajdúböszörményi Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium.
2017-18-as tanév: 4. Iskolagyűlés
2018. április 24-én tartottuk soron következő iskolagyűlésünket a tornateremben. Az iskolavezetés által interpretált eseményen - a diákjaink és tanáraik jelenlétében - Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária intézményvezető összegezte a magunk mögött hagyott két hónap főbb eseményeit. Köszöntötte valamennyi tanulót, akik kiemelkedő tanulmányi, vagy sporteredményt értek el. Többeket oklevéllel is jutalmaztak. Külön köszöntésre került Pongor Mónika szülő is, aki még az év elején a 6.a osztály több tagjával zenés, énekes produkciót adott elő iskolánkban a ’Családok éve’ programsorozat keretében. Megemlékeztünk leány röplabdacsapatunk sikeréről, akik megnyerve a megyei diákolimpiát az országos elődöntőre készülnek, melyet majd iskolánkban rendeznek májusban.
ZeneTheatrum SzíniTanoda és Musical Színház előadása
2018. április 23-án az Újkerti Könyvtárban intézményünk 5.b és 6.c osztálya különleges musical bemutatón vett részt. A debreceni ZeneTheatrum SzíniTanoda és Musical Színház három előadója (Csáki Szabolcs és két fiatal tanítványa) az általuk korábban bemutatott musicalekből (Aladdin; Dzsungel könyve stb.) énekeltek egy válogatást tanulóink nagy tetszésére.
Atlétika Megyei Diákolimpia III-IV. korcsoport
2018. április 23-án rendezték meg a debreceni Gyulai István Atlétikai Stadionban az Atlétika Megyei Diákolimpia III-IV. korcsoportos döntőjét.
Iskolai kézilabda hírek
2018. április 22-én Létavértesen rendezték az U8-as szivacskézilabda bajnokság újabb fordulóját. Iskolánk első és másodikos tanulókra épülő fiú kézilabdacsapata (a DEAC színeiben) Vaszlovics Tamás testnevelő vezetésével, két mérkőzést játszott. A DSI csapatától vereséget szenvedett, a Hajdúnánás csapatát ugyanakkor legyőzték tanulóink.
Hatvani-napok matematikaverseny
A Debreceni Hatvani István Általános Iskola 2018. április 20-án rendezte meg a ”Hatvani-napok” – városi matematika versenyt. Iskolánk tanulói nagyszerű eredményeket értek el a megmérettetésen, ami egyben jó felkészülés volt a közelgő, iskolánkban megrendezendő XXV. Bolyai János Megyei Matematikaversenynek.
A ”Hatvani-napok” matematikaversenyen az 5. évfolyamosok versenyében Tóth Lizett (5.b), a 8. évfolyamosok versenyében Végh Péter (8.c) lett első helyezett. A 6. évfolyamosok versenyében Restás Marianna Emese (6.b) második helyen végzett. Valamennyiüknek gratulálunk!
Méltóság Futófesztivál 2018 –Nagyerdő futás
2018. április 19-e kora délutánján intézményünk 3. és 5. évfolyamosai - az iskolánk körüli futást követően, tanáraik kíséretében -, részt vettek a Debreceni Hospice Ház által a Nagyerdőn rendezett városi futáson is.
Bolyai hangja verseny
2018. április 19-én rendezték a ”Bolyai hangja” dalversenyt iskolánk tanulói számára. Mind az alsós, mind a felsős évfolyamból érkeztek indulók a megmérettetésre, melyen népdalokat kellett énekelniük a diákjainknak egy, a tanárainkból álló zsűri előtt.
A május 02-ai eredményhirdetésen a díjakat intézményvezetőnk, Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária adta át a következő tanulóknak:
1-2. évfolyam: Kiss Vivien (2.a)
3-4. évfolyam: Elek János (4.a)
felső tagozat: Koncz Nikoletta (6.c)
Gratulálunk!
Méltóság Futófesztivál 2018 – Iskolai futás
2018. április 19-én sárgába öltözött a Bolyai apraja-nagyja. A Méltóság Futófesztivál (egykori nevén Nárcisz Futófesztivál) keretén belül az intézmény valamennyi tanulója - tanáraikkal egyetemben -, iskolánk körüli futásával fejezte ki a gyógyíthatatlan betegekkel szembeni együttérzését. Hisszük, hogy az emberi élet méltóságát, az utolsó pillanatig meg kell őrizni.
”Mitől jó az ember?” - művészeti verseny
Az Oktatási Hivatal ”Mitől jó az ember?” című művészeti versenyén való részvételéért Maróti Jázmin Lili 7.c osztályos tanuló elismerő oklevélben részesült. A versenyre való felkészítője Molnár Antónia tanárnő volt. A Lili által elkészített pályamunkáért 2018. április 13-án érkezett meg az elismerés.
József Attila Általános Iskola rajzpályázat 2018
2018. április 13-án Száva Gerda 7.c osztályos tanulónk (felkészítője: molnár Antónia) a debreceni József Attila Általános Iskola rajzpályázatán alkotásáért különdíjban részesült. A versenykiírás szerint egy tetszőlegesen kiválasztott vershez kellett illusztrációt készíteniük a tanulóknak. Gerda a különdíja elismeréséül oklevéllel, és különféle rajzeszközökkel gazdagodott a szervezők jóvoltából. Gratulálunk!
Német országismereti verseny
2018. április 11-én intézményünk 7. évfolyamából 6 tanulóval vettünk részt a Debreceni Bocskai István Általános Iskola által szervezett ’Német országismereti versenyen’. A tanulóknak párokban kellett megoldani írásbeli és szóbeli feladatokat. A megmérettetés témája Németország és Ausztria volt. A két ország földrajza, államformai ismeretei, híres emberei, nevezetességei és találmányai is mind szerepeltek a versenyfeladatok között kérdések formájában. Végeredményben az Alexovics Nóra és Buglyó Boglárka (mindkettő 7.a) alkotta páros első helyezést ért el! Felkészítőjük Szállási Vivien tanárnő volt. A lányok a versenyen aratott győzelmük további jutalmaként, igazgatói dicséretben részesültek teljesítményükért. A Borbás Bálint (7.a) és Sain Gergő (7.b) alkotta páros csupán egy ponttal maradt le a dobogós helyezésről, így 4. lett. A Dóka Bence és Lantos Kristóf páros (mindkettő 7. b) 7. helyen végzett. Gratulálunk valamennyi résztvevő diákunknak!
Túzokünnep - rajzverseny
2018. április 07-én a Kiskunsági Nemzeti Park által ”Túzokünnep” címmel meghirdetett rajzversenyen a felső tagozatos tanulóknak a szikes puszta életét bemutató pályamunkákat kellett készíteniük. Lantay Noémi Judit 8.b osztályos tanulónk különleges, vegyes technikával készített festményével 2. helyezést ért el. Felkészítője Molnár Antónia tanárnő volt. Noémi az oklevél mellett több más, a Kiskunsági Nemzeti Parkkal kapcsolatos jutalomban is részesült. Gratulálunk!
Városi magyar nyelvi és nyelvhelyességi csapatverseny
2018. március 28-án a Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskolában városi magyar nyelvi és nyelvhelyességi csapatversenyt rendeztek az 5-6. évfolyamosok számára. Intézményünk csapata (Szentesi Péter (5.a); Tóth Tamara (5.b); Bede Nikolett (6.a); Szerepi Gréta (6.b)) a 4. helyen végzett a megmérettetésen, ahol a tanulók közösen oldották meg a szólásokat, közmondásokat, rejtvényeket, és nyelvtani fejtörőket tartalmazó feladatsort.
”Élő bolygó” városi környezetvédelmi verseny
2018. március 28-án a Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskolában városi környezetvédelmi versenyt rendeztek ”Élő bolygó” címmel. Iskolánk 7-8-os tanulókból álló lánycsapata 2. helyezést ért el. A csapat tagjai: Buglyó Boglárka (7.a); Krisztán Dóra (8.b); Nyergesy Eszter (8.b); Száva Gerda (7.a). Felkészítő tanáruk: Takácsné Kovács Ágnes. Gratulálunk!
Angol nyelvi szövegértési verseny
2018. március 28-án angol nyelvi szövegértési versenyen vettek részt tanulóink a Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskolában. Restás Lea Csenge 2. helyezést ért el az 5. évfolyamosok versenyében, míg testvére, Restás Emese a 6. évfolyamosok között végzett a 2. helyen. Felkészítő tanáruk: Baloghné Szabó Tímea. Gratulálunk!
120. Úszó Országos Bajnokság
2018. március 28-án intézményünk 7-8. évfolyamos leány tanulóinak egy csoportja - Tonté Lászlóné Györgyike tanárnéni vezetésével - nézőként látogatott el városunk sportuszodájába, ahol a 120. Úszó Országos Bajnokságot rendezik. A lányok szurkoltak a klasszis magyar úszóknak, és élvezték a verseny minden pillanatát.
XXV. Bolyai János Megyei Matematikaverseny iskolai kiválasztója
2018. március 27-én tartottuk intézményünkben a XXV. Bolyai János Megyei Matematikaverseny iskolai kiválasztóját. Valamennyi felsős tagozat ”legjobb matekosai” egy háziverseny keretében döntötték el, ki lesz az EGY, aki a megyei megmérettetésen intézményünket képviselheti majd az adott évfolyamon.
Eredmények: | |
![]() |
5. évfolyam: 6. évfolyam: 7. évfolyam: 8. évfolyam: |
További képek |
12. ’A nyelv egy szépen szóló muzsika’ helyesíró verseny
2018. március 26-án immáron 12. alkalommal rendezték meg a Debreceni Karácsony György Általános Iskolában ’A nyelv egy szépen szóló muzsika’ címmel a megyénkbeli iskoláknak meghirdetett helyesíró versenyt. A megmérettetésre 15 iskola - melyből öt Debrecenen kívüli intézmény volt - tanulói neveztek. A Bolyaiból 5 tanuló érkezett a rangos versenyre. A diákoknak első körben volt egy tollbamondás, majd egy nyelvtani feladatlapot kellett kitölteniük. Az értékelések évfolyamonként külön-külön történtek. A bolyaisok közül a legjobban Gellért Mercédesz (7.a) szerepelt, aki a hetedik évfolyamosok között a 16 nevezett indulóból az 5. helyen végzett. Felkészítő tanára: Mátyásné Kiss Éva volt. Csikós Réka (5.b) az ötödik évfolyamosok versenyén a 24 nevezett diák között a 8. helyen végzett. Gratulálunk!
Röplabda bajnoki cím a megyei diákolimpia döntőjében!
2018. március 26-án iskolánk adott otthont a IV. korcsoportos Lány Röplabda Megyei Diákolimpia döntőjének, mely Bolyais győzelemmel záródott.
Iskolai versmondóverseny alsó tagozatosoknak
2018. március 26-án iskolai versmondóversenyt rendeztünk alsó tagozatos diákjainknak. Fonódiné Szemere Judit, Kőváriné Béres Andrea és Madainé Berek Brigitta tanítónők szervezésében igen színvonalas prózai megmérettetésre került sor intézményünk művészeti előadójában. A zsűrinek (Szűcs Lászlóné elnök, Áros Tünde művészetoktatási intézményegység-vezető, Fonódiné Szemere Judit és Kőváriné Béres Andrea) nem volt egyszerű dolga, mivel több remek produkció közül kellett kiválasztaniuk a legjobbakat. Külön-külön díjazták az 1-2., illetve a 3-4. évfolyamos tanulókat. A legjobbak oklevelet, és könyveket kaptak jutalmul.
![]() |
Iskolai versmondóversenyünk eredményei: 1-2. évfolyam: 1. Balogh Flóra Márta (2.b) 3-4. évfolyam: 1. Elek János (4.a)
|
További képek |
Nyílt Nemzetközi Mazsorettsport és Hagyományos Mazsorett Verseny
2018. március 24-én Oroszlányban, a Krajnyik ”Akác” András Sportcsarnokban rendezték a Nyílt Nemzetközi Mazsorettsport és Hagyományos Mazsorett versenyt. A Fekete-Erdei Melinda által felkészített csoport - melynek oszlopos tagja Csajkos Dóra 7.c osztályos tanulónk –, ezüsminősítést vívott ki magának a rangos megmérettetésen. Gratulálunk!
Eurodance Fest Nemzetiközi Táncverseny
2018. március 24-én Szerbiában (Magyarkanizsán) megrendezett Eurodance Fest Nemzetközi Táncversenyen járt csapatával Nánási Rebeka 5.b osztályos tanulónk. Csapatával, a Piruett Táncstúdió tagjaként 3. helyezést ért el. Gratulálunk!
’Szépen Szóló’ versmondó verseny
2018. március 23-án ”Szépen Szóló” címmel versmondó versenyt rendeztek BTM-es, SNI-s tanulók részére. Az eseményen 3 megye (Hajdú-Bihar; Jász-Nagykun-Szolnok; és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) tanulói mérték össze előadásmódjukat.
A színvonalas, jó hangulatú versenyen Szegedi László 6.a osztályos tanuló az előkelő 3. helyezést érte el. Felkészítője: Szűcs Lászlóné tanárnő. Gratulálunk!
Interaktív hangszerkiállítás
2018. március 22-én a Belvárosi Közösségi Házban az 5.b és a 7.a osztályok osztályfőnökükkel reszt vettek a Hangszert a kézbe, a magyar zeneoktatás történetének egyik legnagyobb szabású eseményén. A gyerekek több mint száz hangszert, hangtechnikai eszközt és ministúdiót próbálhattak ki. Megtekintették Időutazás a trombita hangjával - Dániel Görögh előadását valamint 5LETSZOBRÁSZAT - A zene és a mondanivaló, avagy milyen szavakból készülnek a dalszövegek Márton Lombos előadását.
Szent Patrik napi játszóház
2018. március 19-én a DMK Újkerti Közösségi Házban járt intézményünk 3.b osztálya. A Szent Patrik napja alkalmából rendezett játszóházban Zsuzsa nénivel és Melinda nénivel érkeztek a gyerekek. Az ír nemzeti ünnep alkalmából az Amerikai Kuckóval közösen szervezték tanulóinknak a programot, melyen kézműves foglalkozás, ének és tánc is volt diákjaink nagy örömére.
Sarapov búcsút int
2018. március 14-én Szűcs Károly, iskolánk méltán népszerű ”Karcsibácsijának” - egyeseknek csak Sarapov tanárúr - nyugdíj előtti utolsó munkanapja volt. Ennek apropóján búcsúzott tőle az iskolavezetés, a tantestület, diákok és iskolánk valamennyi dolgozója. Szűcs Károly 1981 óta megszakítás nélkül tanította és nevelte a fiatalságot intézményünkben. Hiányozni fogsz!
Március 15-ei ünnepség
2018. március 14-én iskolánk 5.b osztályos tanulói színvonalas műsorral emlékeztek meg a másnapi nemzeti ünnepünkről. Az eseményt mind az alsó, mind pedig a felső tagozat ünneplőbe öltözött és szívük magasságában büszkén kokárdát viselő tanulói is megtekintették. A Szatmári-Szabó Szilvia és Lőrinczy Éva tanárnők által színpadra állított esemény záróakkordjaként intézményünk vezetője, Dr. Feketéne Tunyogi Ildikó Mária mondott ünnepi beszédet.
Kézműves foglalkozás március 15.-e jegyében
2018. március 14-én iskolánk 3.a osztálya a DMK Újkerti Közösségi Házban 1848. március 15-e tiszteletére szervezett foglalkozásokon vett részt.
A program elején felelevenítették az 1848-49-es forradalom és szabadságharc legfontosabb eseményeit. A tanulók egy bemutatót is megtekinthettek a korszak népi táncaiból, amibe maguk is bekapcsolódhattak. A jó hangulatú tánctanulás után kézműves foglalkozás következett. Itt a forradalomhoz kapcsolódó tárgyakat (kokárda, párta, lovashuszár) készítettek a gyerekek. A foglalkozás végén pedig a szervezők megvendégelték diákjainkat. Valamennyi tanuló nagyon jól érezte magát, és köszönetét fejezi ki az élménygazdag, színvonalas eseményen való részvételi lehetőségért.
Természettár előadás
2018. március 13-án az Újkerti Könyvtárban intézményünk 4.a és 4.c osztályos tanulói a Hortobágyról, a csárdák útjáról, a pásztorkultúráról és a puszta növény és állatvilágáról hallgattak meg egy érdekes előadást Váradi Zoltán tolmácsolásában.
Ökoiskolák a helyes hulladékgazdálkodási szemlélet formálásáért
2018. március 12-13-án iskolánkban a hajdúböszörményi Városbarátok Köre és Vasziliu Tamás szervezésében ”Ökoiskolák a helyes hulladékgazdálkodási szemlélet formálásáért” címmel, az 1-6. évfolyam tanulói interaktív előadásokon vehettek részt.
Költészet napja rajzpályázat
Az Auchan debreceni áruháza a Költészet napja alkalmából rajzpályázatot hirdetett a debreceni iskolások számára. Izsoó László Botond 7.b osztályos tanuló (felkészítője: Molnár Antónia) Petőfi Sándor egyik verséhez készített illusztrációt, amivel - a zsűri döntése értelmében - a verseny harmadik helyén végzett. Jutalma egy, az áruházlánc által összeállított ajándékcsomag volt, mely tartalmazott rajzeszközöket éppúgy, mint különféle egyéb finomságokat.
Futsal U17 leány megyei bajnokság 2017-18
Intézményünk 8.c osztályos tanulója, Komlós Lilla a DEAC U17-es csapatával a 2017-18-as futsal megyei bajnokságban a 3. helyen végzett, bronzérmes lett. Lilla teljesítményének értékét növeli, hogy tőle idősebbek között, ellen játszott hétről-hétre. A bajnokság 16 mérkőzéséből 14-en pályára lépett, és azokon 13 gólt lőtt. Csapatának edzője: Takács Tamás.
Pénz7
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2017/2018. tanévben a pénzügyi és vállalkozói témahét megtartására, vagyis a Pénz7 programra 2018. március 5-9. között biztosított lehetőséget. 2018-as Pénz7 pénzügyi témája az „Okosan a hitelekről”, amely kiemelten fontos ismeretanyag a mindennapi pénzügyek terén. Iskolánk is részt vett ebben így rendkívüli osztályfőnöki és technika órákat tartottak a pedagógusok a 4. a 6. és 8. osztályokban.
Körzeti Leány Röplabda Diákolimpia, IV. korcsoport 3. forduló
2018. március 05-én a Szent József Általános Iskola és Gimnáziumban rendezték a IV. korcsoportos körzeti leány röplabda Diákolimpia harmadik, egyben zárófordulóját.
Zrínyi Ilona Matematikaverseny - megyei forduló
2018. március 5-én Derecskén volt a Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei fordulójának eredményhirdetése. Iskolánkat Szekeres Dóra 4.c (felkészítője: Vargáné Oláh Margit) és Kelemen Dániel 3.a (felkészítője: Ruszcsákné Újfalusi Éva) osztályos tanulók képviselték.
Szekeres Dóra a 4. évfolyamosok versenyében 379 versenyzőből az igen előkelő 12. helyen, míg Kelemen Dániel a 3. évfolyamosok között a 406 indulóból a 16. helyen végzett. További versenyekhez mindkettőjüknek sok sikert kívánunk!
Hajdú-Bihar Megyei Sakk Diákolimpia csapatbajnokság
2018. március 03-án került megrendezésre a debreceni Beregszászi Pál Szakgimnázium és Szakközépiskolában a Hajdú-Bihar Megyei Sakk Diákolimpia csapatbajnokság.
2017-18-as tanév: 3. Iskolagyűlés
2018. február 27-én tartottuk iskolagyűlésünket a tornateremben. Az iskolavezetés által koordinált eseményen - a tanulók és pedagógusaink jelenlétében - Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária intézményvezető személyesen is köszöntötte, és gratulált valamennyi tanulónak, akik a mögöttünk hagyott két hónap során: kiemelkedő tanulmányi, vagy sporteredményt értek el.
Ensi Kupa nemzetközi Kyokushin Karate verseny
2018. február 25-én Érden, a 4. Ensi Kupa, meghívásos nemzetközi Kyokushin Karate versenyen Kéri Szabolcs 6.b osztályos tanuló serdülő fiú kategóriában ezüstérmes lett. Gratulálunk!
Iskolai kézilabda hírek
Intézményünk első és másodikos tanulókra épülő fiú kézilabdacsapata (a DEAC színeiben) Vaszlovics Tamás testnevelő vezetésével, 2018. február 25-én az U8-as szivacskézilabda kisiskolás bajnokságon szerepelt Balmazújvároson. A rendezvényen két mérkőzést játszottak megyénkbeli csapatok ellen.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ”Itthonról otthonra” programja
Intézményünk - mint örökös ökoiskola -, 2018. február 20-án egyik állomáshelye volt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) ”Itthonról otthonra” nevű programsorozatának. Iskolánk 5-6. osztályos tanulói előadásokat hallgattak meg az egészségtudatos táplálkozásról Süle Katalin a NAK szóvivőjének, majd Kissné Gyarmati Ágnes a NAK megyei igazgatójának tolmácsolásában. Szó volt arról, miért lényeges a napi ötszöri (de minimum háromszori) étkezés, a zöldség és gyümölcsfogyasztás, valamint az egyes húsfélék fogyasztása. Miért igazán fontos, hogy törekedjünk a magyar termelők portékainak vásárlásásra. A sok szempontból hasznos program zárásaként a hajdúnánási termelők (Nánási Portéka) által készített kóstolón vettek részt a diákok.
Bábszínházban a 4.b osztály
2018. február 19-én a Vojtina Bábszínházban tekintette meg a Mátyás az igazságos c. előadást a 4.b osztály. A tanulók érkezésüket követően Mátyás király udvarhölgyeinek vezetésével bábtörténeti kiállításon ismerkedtek meg Kemény Henrik Kossuth-díjas magyar bábművész munkásságával, és az általa használt bábfigurákkal. Majd következhetett a fentiekben említett darab megtekintése, mely szintén nagyon szórakoztató volt a számukra.
Farsangi mulatozás és télűzés az iskolánkban
Fergeteges hangulatúra sikeredett intézményünk farsangi rendezvénysorozatának zárónapja, a művészeti farsang.
Interaktív foglalkozás a Kölcseyben - rendhagyó irodalom tanóra
2018. február 14-én iskolánk 6.a osztályos tanulói, osztályfőnökükkel Szűcs Lászlónéval a Kölcsey Központban jártak, ahol a ”De lelkem Isten megnyitá” című időszaki kiállítást tekintették meg a ”köztünk élő Arany Jánosról”. Ehhez kapcsolódva ”Családi körben, baráti körben” címmel múzeumpedagógiai foglalkozást is tartottak számukra.
A jó hangulatú, játékos, interaktív foglalkozás közelebb hozta a gyerekekhez Arany János remekművét a Toldit.
Farsangi tárlat
Intézményünk művészeti foglalkozásain készült diákmunkákból tárlat készült, a farsangi rendezvénysorozat részeként. A tárlat kialakításában nagy segítséget nyújtott Szabó Beatrix Lilla és Dezső Noémi 5.a osztályos tanulók.
EFOP-3.2.9-16 Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése c. pályázat - ’Jövő segítő’ foglakozásokon
2018 februárjában több alkalommal is az EFOP-3.2.9-16 Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése c. pályázat kertében megvalósuló együttműködés keretében ’Jövő segítő’ foglakozásokon vettek részt a 7.a osztály tanulói.
IV. Debreceni Tehetséggondozó Diákkonferencia iskolai forduló
Intézményünk 2018. február 13-án rendezte a debreceni Tankerületi Központ által meghirdetett IV. Debreceni Tehetséggondozó Diákkonferencia iskolai fordulóját.
Debreceni Kosárlabda Akadémia kiválasztó
2018. február 13-án a Debreceni Kosárlabda Akadémia három vezetőedzője (Ferenczi Tamás, Horváth Imre, Kovács Imre) - akik a kiválasztásért felelősek -, intézményünk aznapi felső tagozatos testnevelés óráit látogatták meg.
Kazinczy szép magyar beszéd városi verseny
2018 február 13-án rendezték meg az országos, Kazinczy Ferencről elnevezett ’SZÉP MAGYAR BESZÉD’ verseny Debrecen város, illetve város környéki fordulóját az Újkerti Közösségi Házban. A versenyen 18 iskola 31 tanulója indult a ”legszebben beszélő” címért.
Iskolánk két tanulója ebben az évben is kiválóan teljesített. A nagyon erős mezőnyben az 5-6. évfolyamosok között Balogh Zsófia 5.b osztályos tanuló 1. helyezést ért el. Felkészítője: Szatmári-Szabó Szilvia. A 7-8. évfolyamos korcsoportban Csajkos Dóra 7.c osztályos tanuló a 3. helyezést érte el. Felkészítője: Szűcs Lászlóné.
Gratulálunk mindkét tanulónak és felkészítő pedagógusaiknak!
VIII. Nemzetközi Up. Teremlabdarúgó Torna 2018 ’Cigánd
2018. február 11-én Cigándon került megrendezésre a VIII. Nemzetközi Utánpótlás Teremlabdarúgó Torna a Borsod megyei Cigándon.
Farsangi buli a felsősöknek
2018. február 09-én - a DÖK szervezésében - a felső tagozatos tanulóknak estébe nyúló táncos, jelmezes program került megrendezésre. Az eseményen a diákok estébe nyúlóan táncoltak, buliztak iskolánk aulájában. Ahhoz pedig, hogy ne üres gyomorral távozzanak az iskolai farsangról, a szervezők által működtetett retro büfé gondoskodott.
Farsang a Bolyaiban
2018. február 09-én bonyolították le intézményünk hagyományos farsangi rendezvényét a DÖK szervezésében. A délután az alsó tagozatos tanulók jelmezes felvonulásával indult. Mindezt tombolasorsolás követte, ahol sok szép és hasznos nyeremény talált gazdát. Az alsós osztályok a délutánt a tantermeikben fejezték be, ahol osztálybulikat tartottak vetélkedőkkel, zenével, karaoke-val színesítve.
Iskolai kézilabda hírek
Intézményünk fiú kézilabdacsapatának tagjai - iskolánk vezetésével egyetemben - köszönetét fejezi ki azon szülőknek, akik részt vállaltak az új, Givova márkájú sportmezek megvásárlásában. A fiúk ígéretüket fejezték ki, hogy mind edzésmunkában, mind a további diákolimpiai versenyeken igyekeznek a legjobb tudásukat nyújtani majd, és eredményesen képviselni a Bolyait.
Kézilabda III. korcsoport fiú Debrecen Városi Diákolimpia
2018 február 09-én a debreceni Monostorpályi úti kézilabdacsarnok adott otthont a Kézilabda III. korcsoportos fiú Városi Diákolimpiának.
Filmklub
2018 február 06-án a 4.a osztály az Újkerti Könyvtárban filmklub foglalkozáson vett részt, immár harmadik alkalommal. Ezúttal Hollywood volt a téma, amelyet az egész világ az amerikai filmipar központjaként ismer.
A gyerekek megismerkedtek a hollywoodi filmgyártás történetével, a nagy filmstúdiók, a mozibirodalmak jellegzetességeivel. ”Végigsétáltak” a Hírességek sétányán és megtekintették a ’Kis kedvencek titkos élete’ c. filmet.
EFOP-3.2.9-16 Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése c. pályázat – kézműves foglakozás
2018. február 01-én az EFOP-3.2.9-16 Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése c. pályázat kertében megvalósuló együttműködés keretében kézműves foglalkozáson vettek részt a 3.a osztály tanulói.
Debreceni Városi Sakk Diákolimpia csapatbajnokság
2018 január 27-én a Debreceni Városi Sakk Diákolimpia csapatbajnokságon az alsós fiúk versenyén, iskolánk a harmadik helyen végzett.
Kölcsey Napok
A Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola 2018 január 26-án rendezte meg a ”Kölcsey Napok – városi tanulmányi versenyt”. A rajzversenyen Kölcsey Ferenc – Himnusz c. verséhez kellett illusztrációt készíteniük a résztvevő gyermekeknek valamennyi évfolyamon. Intézményünkből 4 tanuló nevezett a megmérettetésre. Közülük a 7-8. évfolyamos diákok között - a 18 indulóból - Maróti Jázmin Lili 7.c osztályos tanuló harmadik helyezést ért el. Felkészítő tanára: Molnár Antónia.
Nyílt nap a leendő kisiskolások számára
2018. január 16-án az Iskolaválasztást segítő programsorozat keretében ismét intézményünkbe látogattak a leendő első osztályos, még óvodás korú gyermekek.
A majd egész délelőttöt felölelő program első állomása iskolánk művészeti ”szárnya” volt, ahol Bessenyei Zoltán tanárúr irányításával, rögtönzött bábjátékon vehettek részt a gyerekek. Ezután két mozaikóra megtekintése következett. Mindkettő magyar óra volt, eltérő osztályokban, de azonos témakörben (’A számnevek’). Tanítóink igyekeztek az óra menetébe bevonni az ovisokat, akik ezt nagy lelkesedéssel fogadták, és aktívak voltak. Mindeközben a szülők képet kaphattak az intézményünkben folyó nevelő-oktató munkáról. Láthatták, hogy milyen változatos pedagógiai módszereket alkalmaznak a tanítók, és hogyan teszik még színesebbé, érdekesebbé a tanítást. Rövid szünetet követően a jelenlévők meglátogattak egy másik negyedik osztályt, ahol zenés-játékos foglalkozás, illetve a közelgő farsangra való készülődés volt napirenden. Az itt megtekintett program kicsit kötetlenebb, ám nagyon érdekes volt. A nyílt nap utolsó állomásaként - a könyvtárban -, Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária intézményvezető, helyettesei, továbbá a jövő tanévben az első osztályos gyermekek leendő tanítói is bemutatkoztak. A beszélgetés folyamán iskolánk pedagógiai struktúrája, sajátosságai és céljai is ismertetésre kerültek. A nyílt nap végén pedig vezetőink és pedagógusaink válaszolták meg a szülők által feltett kérdéseket.
EFOP-3.3.7-17-2017-0015 - XXI. század–XXI. századi oktatás
Az EFOP- 3.3.7-17-2017-00015 azonosítószámú, XXI. század-XXI.századi oktatás című pályázat 74 912 447 Ft támogatást nyert. A projekt 3 intézmény: Lilla Téri Általános Iskola, Debreceni Benedek Elek Általános Iskola, Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI együttműködésében valósul meg. A projekt keretében informális és nem formális tanulási lehetőségeket teremtünk tanulóinknak. A projekt 2017. december 01- 2019. november 30. között valósul meg.
Első körben egy budapesti tanulmányi kirándulás valósult meg 2018 januárjában.
Koripályán a 2. évfolyam
A második évfolyamos diákok 2018. január 3-4. hetében a Debreceni Tankerületi Központ szervezésében vehettek részt a sportprogramon. A kisdiákok többsége ezen alkalommal léphettek korcsolyával a jégre elsőként. Meglepően ügyesen, jó érzékkel használták ki a lehetőségeket.
Család-OK – 2018 A családok éve
2018 január 15-én százak zenéltek egyszerre - így indult a ’Családok éve’ Debrecenben. 2018-at a kormány a családok évének nyilvánította. A Debreceni Kör Dáma Egyesület kezdeményezése nyomán városszerte - szinte egyidőben - csendültek fel családi koncertek.
Iskolánkban az eseményt Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária intézményvezető nyitotta meg. Majd Pongor Mónika szülő igényes előadásában dalcsokrot hallhattunk. Fia, Szűcs Edvárd 6.a osztályos tanuló táncával tette hangulatosabbá a koncertet. A táncban partnere volt osztálytársa, Fábián Csenge. Szerepelt a zenés műsorban még Bede Nikolett, Gonda Lívia, Matkó Mónika és Molnár Petra Éva is, szintén a 6.a osztályból. Zenés-táncos műsoruk a diákok körében nagy sikert aratott.
Koripályán az 5. évfolyam
A tél beköszöntével iskolánk tanulói is előszeretettel hódolnak a téli sportoknak. 2018 január 11-én intézményünk 5. évfolyamos diákjai húztak korcsolyát, hogy közösen élvezzék a jégpálya nyújtotta lehetőségeket. A sportdélután folyamán mind az 5.a, mind az 5.b osztályfőnöke is jégre ”csúszott”, diákjaink nagy örömére.
Óz, a nagy varázsló - Karácsonyi műsor
2017 december 21-én, az ünnepváró programsorozatának keretében iskolánk dolgozói, tanárai Frank L. Baum, meseregényének, az Óz a nagy varázslónak a színpadi előadásával kedveskedtek az intézmény tanulóinak. A rendező az iskola művészeti oktatója Deczki Klára volt, aki emellett szereplőként is részt vett az előadáson. A tanulók örömmel, és nagy tetszéssel fogadták az előadott mesejátékot. A legvégén pedig valamennyi osztály számára ajándékokkal kedveskedett iskolánk vezetése, és a jelen lévő tankerületi vezetés.
Kék vödör akció – Karácsonyi adománygyűjtés
A 2017-ben a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Dorkász Szolgálat ismét meghirdette a karácsonyi adománygyűjtő akcióját. A szervezet az ún. ’Kék vödör’ project keretén belül hazánk és határainkon túl élő, az adományokra rászoruló honfitársainknak számára gyűjtenek tartós élelmiszereket. Iskolánk valamennyi alsó tagozat osztálya, továbbá intézményünk 5. évfolyamos tanulói vettek részt idén a gyűjtésben. A jelentős mennyiségű élelmiszerekkel megtöltött kék vödröket Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária intézményvezető, valamint iskolánk több tanulója nyújtotta át a karitatív testület képviselőiének.
Veled Vagyok gyűjtés – Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány csokigyűjtő akciója
A 2017-es év végén intézményünk tanulói is aktív szerepet vállaltak a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány szervezésében meghirdetett, ’Veled vagyok’ csokigyűjtő akcióban. Igen jelentős mennyiségű csokoládét sikerült összegyűjtenünk. Az ezek eladásából befolyt összeget a szervezet fogja eljuttatni majd a megfelelő helyre, a beteg gyermekek megsegítésére. Az összegyűjtött adományt diákjaink maguk adták át az Alapítvány képviselőjének.
Karácsonyi műsor a DMJV Demens Idősek Klubjában
A karácsony közeledtével, 2017 december 20-án intézményünk művészeti szakos tanulóinak egy csoportja - Bessenyei Zoltán tanárúr felkészítése és irányítása mellett -, ünnepi műsorral kedveskedett a DMJV Belvárosi Gondozó Szolgálat - Demens Idősek Klubjának tagjai számára.
Kerámia karácsonyi díszek a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány számára
2017 első félévében intézményünk is csatlakozott a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány által meghirdetett jótékonysági akcióhoz.
Denevérvédelem - Rendhagyó biológia tanóra
2017 december 19-én az Újkerti Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében, intézményünk 5.b osztályos tanulói ’Denevérvédelem’ címmel, rendhagyó biológia tanórán vehettek részt.
2017-18-as tanév: 2. Iskolagyűlés
2017 december 18-án intézményünk tornatermében tartottuk iskolagyűlésünket. A tanulók és pedagógusok részvételével megrendezett eseményen, iskolánk vezetése ismertette az elmúlt két hónap főbb eseményeit. Továbbá, Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária intézményvezető személyesen is köszöntötte, és gratulált valamennyi tanulónak, akik a mögöttünk hagyott két hónap során: kiemelkedő tanulmányi, vagy sporteredményt értek el.
Adventi szavalóverseny és rajzpályázat a könyvtárban
Az ünnepváró programsorozat keretében, az idei tanévben is megrendeztük a hagyományos könyvtári karácsonyi programunkat: ”Adventi készülődés” címmel. Ezúttal ünnepi szavalóverseny és rajzpályázat került kiírásra, az alsó és felső tagozat számára. A verseny koordinátora Bekő Éva könyvtáros-tanár volt. Az ünnepélyes rendezvényre 2017. december 18-án került sor, iskolánk könyvtárában. Az eseményt zsűrielnökként megtisztelte intézményvezetőnk, Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária is.
A műsorszámokat, és az eredményhirdetést követően, ahol a helyezettek jutalomban is részesültek, sor került egy kisebb karácsonyi hangulatú állófogadásra is.
![]() |
Eredmények: Rajzverseny, alsó tagozat: Rajzverseny, felső tagozat: |
Karácsonyi szeretetakció a Vojtina bábszínházban
A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei és Debreceni Területi Szervezete Karácsonyi szeretetakciójában debreceni hátrányos körülmények között élő gyermekekért szervezett ismét ünnepséget. Az említett szervezet 2017 december 14-én a Vojtina bábszínházban műsorral (Holle anyó c. mesedarab megtekintése), étellel, itallal kedveskedett a tanulóknak.
Intézményünk valamennyi alsó tagozatos osztályából egy fő Tonté Lászlóné Puskás Györgyi tanárnő kíséretében vett részt a programon. A gyerekek énekeltek télapódalokat is. Majd az ekkor érkező Mikulás, krampuszai segítségével ajándékokat osztott valamennyiüknek. Intézményünk - a gyermekek nevében is - hálás a lehetőségért a Magyar Vöröskeresztnek, hogy mosolyt ”csaltak” a mindennapokban sokszor nélkülöző tanulóink arcára.
Kerületi Leány Röplabda Diákolimpia, IV. korcsoport 2. forduló
2017 december 13-án iskolánk adott otthont a IV. korcsoportos kerületi leány röplabda Diákolimpia 2. fordulójának. Lányaink egy győzelemmel, és egy vereséggel zárták a tornát.
Iskolába hívogató program
2017. december 12-én délután az Iskolaválasztást segítő programsorozat keretében intézményi bemutatókra és ünnepváró interaktív foglalkozásainkra került sor. A nagycsoportos, jövő tanévtől iskolába ”igyekvő” óvodás korúak, a szüleikkel érkeztek az intézményünkbe. Itt az iskola vezetősége, az alsós kollégák, illetve az ún. ”művészetis” tanárok együttműködése révén, játékosan, interaktív módon ismerkedhettek meg a Debreceni Bolyai János Általános Iskolával, és az itt zajló oktatással.
Az iskola kapujánál, már gólyalábon járó ”óriások” fogadták őket. Majd az első útjuk a művészeti szárnyunkba vezetett, ahol zenés, játékos foglalkozáson vehettek részt oktatóink irányítása mellett. A következőkben a szülők számára Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária intézményvezető bemutatta az iskolánkat. Majd Debreceniné Kozma Gyöngyi intézményvezető-helyettes tájékoztatta az érdeklődőket a 2018-19-es tanévben induló osztályokról, a tanulócsoportok jellemzőiről, valamint a beiskolázásról. A gyerekek eközben - alsós tanítónőink irányítása mellett -, játékos foglalkozásokon vehettek részt. Volt csoportos feladat, de találkozhattak a Jégkirálynővel is, aki szintén iskolánkba hívta őket. A további program a kézműves foglalkozás volt. Itt készíthettek szarvast, hóembert, karácsonyfát, és téli tájképet, a rendelkezésükre bocsájtott eszközökből. Ezek elkészítésében segítségükre voltak tanítónőink és néhányan, iskolánk tanulói közül. Az ”ünnepi műhelymunkát” követően énekelve díszítették fel a tanteremben felállított karácsonyfát. Az este végén pedig a szülők és gyermekeik is pozitív élményekkel hagyhatták el intézményünket, várva a következő tanév szeptemberi, végérvényesen az iskolába hívogató becsengőjét.
A következő nyílt napunk, 2018. január 16-án rendezzük meg. Erre is szeretettel várjuk a szülőket, és a leendő 1. osztályos gyerekeket!
Ünnepváró karácsonyi kerítésdíszítés
Az ünnepváró programsorozat keretében, 2017. december 12-én feldíszítették a Debreceni Bolyai János Általános Iskola tanulói az intézmény utcafront felőli kerítését. A karácsony közeledtével valamennyi járókelő gyönyörködhet az egyes osztályok alkotásaiban, mely az év ezen szakában, hagyományosan látható az iskolánál. Az egyes kerítéselemek osztályonkénti lebontásban kerültek dekorálásra karácsonyhoz kapcsolódó motívumokkal
Mikulás Kupa nemzetközi korosztályos cselgáncsverseny
2017. december 09-én Kazincbarcikán rendezték meg a Mikulás Kupa nemzetközi korosztályos cselgáncsversenyt.
Mikulásjárás
December 6-án iskolánkban járt a Mikulás. Végig látogatta az alsós osztályokat, s átadta ajándékait a gyerekeknek. A felsősök szünetekben a szarvasokkal és krampuszokkal találkozhattak, akiktől szaloncukrot kaptak.
21. Eötvös Mikulás Kupa
2017. december 03-án iskolánk és a Vörösmarty Általános Iskola közösen rendezte meg immáron 21. alkalommal az Eötvös Mikulás Kupát.
Bihari Állami Gondozottak Egyesülete – Csokigyűjtő akciója
2017 novemberében intézményünk valamennyi osztálya (diákja), továbbá technikai dolgozója is részt vett a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete és a Tündérkör Alapítvány szervezésében, a ”nehéz sorsú” gyermekek irányába szervezett ”Csokigyűjtő” akcióban. A több száz tábla összegyűjtött csokoládéért, maga a Mikulás jött el, aki személyesen vette át az adományokat iskolánk tanulóitól. A magunk részéről reméljük, ezzel a gyűjtőakcióval sikerül majd mosolyt csalnunk a programban részt vevő ”nehéz sorsú” gyermekek arcára, így az ünnep közeledtével.
Szatmári-Ízek Kft. ajándéka tanulóinknak
Iskolánk gyümölcsbeszállítója, a Szatmári-Ízek Kft. jóvoltából a tanév egészében - az ’Iskolagyümölcs-program’ keretén belül -, tanulóink friss almát, szilvát, továbbá gyümölcslét kapnak hétről-hétre. A nevezett cég Mikulás közeledtével, ajándékkal (Smiley palacsintával) lepte meg iskolánk 1-6. évfolyamos diákjait. Minden ajándékozott gyermek örömmel vette a felajánlást, és köszönik azt a cégnek.
Téli tárlat
Stílusok, anyagok, technikák és témák hihetetlen sokféleségről árulkodik.
Felföldi Édességgyártó Kft. ajándéka tanulóinknak
Hálás szívvel köszönjük a Felföldi Édességgyártó Kft. tulajdonosának, Felföldi Józsefnek, hogy évek óta támogatja iskolánk tanulóit Mikulás alkalmával. Az általa küldött saját termékeit ezúttal három osztály tanulói között osztottuk szét. 2017. december 04-én az 5.a, 5.b, 5.b osztályosok örülhettek a finom édességnek. Felföldi József évek óta adományoz az iskoláknak ajándékot. Olyan szerencsések vagyunk, hogy ennek részesei lehetünk mi is már néhány éve. Köszönet, és hála érte. Innen üzenjük Neki: ”Kellemes ünnepeket kívánnunk neki, és kedves családjának”. Továbbá mindazoknak az embereknek, dolgozóknak, akik segítségével a diákjaink hozzájuthattak a sok finomsághoz.
Pályaorientációs nap a Bolyaiban
A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában 2017. december 1-én kerül sor a Pályaorientációs napra. A programsorozat szülőknek, gyerekeknek (5-8. évfolyam) egyaránt hasznosítható információkat nyújt. A továbbtanulásra való felkészítés mindig is kiemelt terület volt intézményünkben.
A pályaorientációs nap célja, hogy segítse a diákokat a továbbtanulásukat és karrierválasztásukat érintő döntések tudatos átgondolásában, meghozatalában, és bemutassa nekik, hogy merre érdemes elindulniuk és egyáltalán milyen lehetőségek állnak rendelkezésükre ezen a területen.
A Pályaorientációs nap programja:
I. rész – Pályaorientációs előadások, filmvetítések az iskola aulájában, kijelölt tantermekben (képek)
Tankötelezettség teljesítése – DMJV Család- és Gyermekjóléti Központ (előadás 7-8. évfolyam)
Junior bankkártya használata – OTP Bank (előadás 7-8. évfolyam)
Filmvetítés – pályaválasztás témakörében (5-6. évfolyam)
II. rész – Céglátogatások (5-6-7-8. évfolyam)
1. FAG (képek)
Megismerhető szakmák: villanyszerelő, gépi forgácsoló, ipari gépész, CNC gépkezelő, automatikai technikus, gazdasági informatikus.
Beszámoló
2. Alföldi Nyomda Zrt. (képek)
Megismerhető szakmák: nyomdaipari technikus (gépmester), könyvkötő, nyomtatványfeldolgozó
Beszámoló
3. Déri Múzeum (képek)
Megismerhető szakmák: restaurátor, kiállítás rendező, muzeológus, múzeum pedagógus
Beszámoló
4. Debrecen Televízió (képek)
Megismerhető szakmák: elektronikus újságíró, újságíró, operatőr, vágó, műsorvezető, riport-készítő, rádióriporter, hangmérnök.
Beszámoló
5. Debreceni Járásbíróság (képek)
Megismerhető szakmák: bíró, jegyzőkönyvvezető, kezelőirodai munkatárs
Beszámoló
6. K&T Hardmetal Kft. (képek)
Megismerhető szakmák: maró, forgácsoló CNC technológia
Beszámoló
7. NI Hungary Kft. (képek)
A 6. évfolyam tanulói üzemlátogatáson vesznek részt az NI Hungary Kft.-nél.
Beszámoló
8. Séta a belvárosban
Az 5. évfolyam tanulói a nap első részében különböző szakmákkal ismerkednek meg. Ezt követően egy városi séta során bővítik, illetve a hétköznapi élet gyakorlatához kötik a különböző szakmákkal kapcsolatos ismereteiket.
III. rész – Pályaválasztási szülői értekezlet (7-8. évfolyam) (képek)
Előadók :Szilágyiné Finta Judit tanügyigazgatási referens - Debreceni Tankerületi Központ
PappMária osztályvezető- Debreceni Szakképző Centrum
A színes és változatos programok segítségével élményszerűen szerezhetnek ismereteket és tapasztalatokat intézményünk tanulói, melyeket felhasználva tudatos és felelősségteljes döntést hozhatnak szüleikkel együtt a pályaválasztáskor.
A programok és a céglátogatások megszervezésében közreműködött a Debreceni Tankerületi Központ, a Debreceni Szakképzési Centrum, a Debreceni Szociogramm Nonprofit Kft., az OTP Bank, a DMJV Családsegítő Központ és intézményünk pedagógusai.
Játékos sport Diákolimpia megyei döntő
2017. november 29-én iskolánk adott otthont a Játékos sport Diákolimpia megyei döntőjének.
Textília újrahasznosítás
2017 november 28-án délután intézményünk egyik - zömében - 6. osztályosokból álló napközis csoportja, Liptai Erika tanárnő vezetésével a textília újrahasznosításával kapcsolatos elméleti és gyakorlati foglalkozáson vett részt a Thomas Mann utcai Idősek otthonában.
16. Kyokushin Karate European Open 2017
Budapesti kirándulás
2017. november 25-én (szombaton) iskolánk 27 tanulója vonattal Budapestre kirándult. Első állomás a Budai Várnegyed Szentháromság tere, a Mátyás templom és a Halászbástya volt. Innen átsétáltak a Magyar Nemzeti Galériába, ahol az olvasókönyvekből megismert történelmi témájú festményeket, szobrokat tekintették meg. Ezután az Országos Széchényi Könyvtár „Más csak levelenként kapja a borostyánt...” – Kincsek, kultusz, hatástörténet című Arany János kiállítás tárlatvezetésén vettek részt. Ez az OSZK kézirattárának páratlan kincseire épül, kiegészülve a korabeli első folyóirat-megjelenésekkel, kötetkiadásokkal. Interaktív feladatokkal, játékokkal közelebb kerülhettek Arany munkásságához, életéhez. A kézműves foglalkozáson restaurátorok vezetésével füzetet fűzhettek, Arany-könyvecskét vagy könyvjelzőt készíthettek
A Várból az Ybl Miklós tervezte Várkert Bazárba jutottak le, ahonnan Sissi lépcsőjén lesétálva közelítették meg a budai rakpartot. A Lánchídon átsétálva a Vörösmarty tér adventi vásárban már mindenki megérezhette, hogy közeleg a Karácsony…
Benedek Napok
A Debreceni Benedek Elek Általános Iskola az idén is megrendezte a "Benedek Napok" versenysorozatát. Intézményünk felsős tanulói több tantárgyból is vállalkoztak a megmérettetésre. Matematika, interaktív táblás természetismeret, angol nyelvi írásbeli versenyen és előzetes rajzpályázaton vettek részt. 2017. november 24-én került sor az eredményhirdetésre.
Angol nyelvi eredmények:
Emelt szintű verseny:
5. évfolyam: Restás Lea Csenge 5.b osztályos tanuló VI. helyezés
6. évfolyam: Restás Marianna Emese 6. b osztályos tanuló IV. helyezés
7. évfolyam: Gellén Mercédesz 7. a osztályos tanuló III. helyezés
Alapszintű versenyen:
Végh Péter 8. c osztályos tanuló V. helyezést ért el.
Rajzverseny:
A felsős diákoknak Szabó Lőrinc egyik szabadon választott verséhez kellett illusztrációt készíteniük tetszőleges technikával.
Eredmények:
A 7-8. évfolyamban Száva Gerda 7. a osztályos tanuló II. helyezést ért el, Bíró Zita 7. b osztályos tanuló és Hadházi Gyula 7. c osztályos tanuló különdíjban részesült. Felkészítő tanáruk: Molnár Antónia.
Természettár előadás
2017 november 24-én, az Újkerti Könyvtárban a 4.a és 4.c osztályos tanulók hazánk első természetvédelmi területének, a Debreceni Nagyerdőnek élővilágával ismerkedtek. Az előadás a Zöld Forrás program keretében valósult meg, a Természettár előadássorozat 3. állomásaként. A gyerekek érdeklődéssel hallgatták Váradi Zoltán magával ragadó gondolatait. Az előadás interaktív volt.
3.b osztály faültetése
2017. november 23-án ökoiskolánk kertjébe fát ültetett a 3. b osztály. Az ezüstfenyőt tanulónk édesanyja és nagypapája ajánlotta fel, amit ezúton is köszönünk szépen.
Óvodások játékos sportversenye
Iskolánk 2017. november 22-én ismét megrendezte a már hagyománynak számító Óvodások játékos sportversenyét.
Érzékenyítő tréning
Az Újkerti Könyvtár adott helyszínt 2017. november 22-én 14 órától a Látássérültek Észak-Alföldi Regionális Egyesület előadásának, melyen iskolánk 3. b osztályos tanulói vettek részt. Érzékenyítő tréningjükön Kádár Nagy Lajos képzőművész festményeit tapinthatták meg tanulóink, valamint speciális szemüvegen át élhették át milyen lehet vak vagy gyengénlátóként közlekedni. Majd gyakorlati útmutatóval látta el gyermekeinket egy vak fiatalember.
Interaktív foglalkozások a Bolyaiban
„Face to face” az internetről
A DMJV Család- és Gyermekjóléti Központ EFOP 3.2.9-16. pályázati együttműködés keretében előadásokra, interaktív foglalkozásokra kerül sor a Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.
Az első foglakozást a 6.b osztályban Bódi Beáta óvodai-iskolai szociális segítő és Pénzes Magdolna esetmenedzser tartották, melynek címe: a Face to face az internetről.
A foglakozások célja, hogy a résztvevő gyerekeknél, akik a „digitális bennszülöttek”, alakuljon ki a tudatos internet használat és keltsék fel a figyelmet az internet valamint a közösségi média árnyoldalai iránt. A számos veszély mellett a gyerekek tegyék hatékonyabbá és biztonságosabbá a saját és a családjuk adatainak elérhetőségét. Ismerjék fel, ha különböző módon zaklatás éri őket. Mérjék fel, hogy van-e hajlamuk függőségre.
Az interaktív foglakozásokon sok hasznosítható információval gazdagodtak a tanítványaink.
Újkerti egészséghét
A Debreceni Művelődési Központ Újkerti Közösségi Háza a hagyományokat követve idén is megszervezte az egészséghetet.
Megyei Komplex Tanulmányi Vetélkedő – Képzőművészeti verseny
2017 őszén a Lilla Téri Általános Iskola által meghirdetett, ”Megyei komplex tanulmányi vetélkedő” Képzőművészeti versenyére intézményünk több tanulója is benevezett. Az eredményeket 2017. november 17-én hirdették ki. A megyei szintű versenyen Lantay Noémi Judit (8.b) I. helyezést ért el, aki Arany János egyik balladájához készített különleges illusztrációt. Felkészítő tanára: Molnár Antónia Ilona. Gratulálunk!
"Ne gyújts rá!" Világnap
Filmvetítések, beszélgetések az egészséges életmódról, a szenvedélybetegségekről az egészségtan- és az osztályfőnöki órákon. A megvalósításra a felső tagozat osztályaiban került sor. A tévhitek a dohányzásról című ismeretterjesztő anyagot dolgozták fel az osztályfőnökök saját osztályuk életkori sajátosságainak megfelelő mélységben és módszerekkel.
Német autógyártás múltja és jelene – vetélkedő
2017. november 14-én rendezték a Mechwart András GI Szakgimnáziumban a ’Német autógyártás múltja, és jelene’ vetélkedő döntőjét. Iskolánk 3 fős csapata (Görgei Gabriella (8.c), Nyergesy Eszter Napsugár és Papp Regina (mindkettő 8.b)), Szállási Vivien tanárnő kíséretében, a 6. helyezést érte el. A versenyre több mint 20 csapat nevezett. A döntőre pedig a legjobb tízet hívtak már csak meg. A verseny során a csapatoknak feladatlapot kellett kitölteniük, illetve kedvenc német autómárkájukról kellett egy kreatív posztert készíteniük. A döntő összetett volt, ugyanis a tanulóknak egy előre elkészített .ppt-s prezentációt is be kellett mutatniuk. A diákok nagy meglepetésére - a műhelyben lezajló balesetvédelmi oktatást követően -, fém munkadarab megmunkálására is sor került, melyet szintén pontoztak. A munkadarabot meg is kaphatták tanulóink, sok ajándék (könyvek, tollak, édességek, kulcstartók, prospektusok, hűtőmágnes stb.) kíséretében.
Serdülő Uszonyosúszó Országos Bajnokság
Természettár előadás
2017. november 10-én a 4.a és a 4.c osztály az Újkerti Közösségi Házban járt, a Természettár előadásán. A Harry Potter állattan ”órán”, mágikus lényekkel (pl. pókok, kaméleon stb.) ismerkedhettek meg a gyerekek. A nagyon érdekes és élvezetes előadáson maguk is aktívak voltak. Összeségében a diákok valamennyien várják az előadássorozat következő részét, mely a rejtőzködő állatok világába enged majd bepillantást.
Sport Poha-Rak Guiness World Record kísérlet
Iskolánk valamennyi évfolyamos tanulója aktív részese volt, a 2017. november 09-ére meghirdetett ”Sport Poha-Rak” elnevezésű világrekordkísérletnek.
OK Road Show 2017
Intézményünket az a megtiszteltetés érte, hogy az OTP Fáy András Alapítvány által szervezett, 2017 őszi OK Road Show egyik helyszínül választotta az OK Oktatási Központ. A 2017. november 08.-án délelőtt megrendezett eseményen, iskolánk valamennyi tanulója részt vett. A hivatalos megnyitót követően, ahol iskolánk vezetése mellett megjelent, és beszédet mondott Dr. Vántus Andrásné Debreceni Tankerületi Központ igazgató-helyettese, és Czeglédi Zsanett nyíregyházi OK Oktatási Központ intézményvezető is, voltak különféle játékos (pl. ugrálóvár, légfoci, segway, autóversenyzés, Xbox, lézerfal stb.), és más interaktív vetélkedők is. A gyerekek játékos formában már most ismerkedhettek pénzügy jellegű dolgokkal. A pénzügyi OKos edukációs program során, tréner segítségével, szó volt takarékosságról, megtakarítások jelentőségéről, mely alapot adhat a felnőtt koruk idejére már szükséges pénzügyi tapasztalatokhoz. A programok zárásaként, a tornateremben felépített színpadon fellépett hazánk két - fiatalok körében különösen - népszerű előadója is: LL Junior, és Kállay-Saunders András is. Az eseményen iskolánk tanulói mellett, tanáraink is jól érezték magukat. Köszönjük az eseményt a szervezőknek!
Manga/Anime rajzverseny
Intézményünkben hagyományteremtő szándékkal, a tanulók kérésére Manga/Anime rajzverseny került kiírásra. A versenyre összesen 13 tanuló (6, 7, és 8. osztályosok) nevezett különféle rajzokkal. A színvonalas alkotások közül Szebellédyné Lévai Éva zsűrielnök, és Molnár Antónia szaktanár Száva Gerda (7.a) alkotását ítélte a legjobbnak. Díja az oklevélen felül különféle rajzeszközök.
Végeredmény:
1. Száva Gerda (7.a)
2. Farkas Titanilla (8.b)
3. Kovács Kamilla (7.a)
A legtöbb pályamunkát beküldő Köteles Izabella Anna (7.a) is különdíjban részesült.
Valamennyi pályázó tanulónak gratulálunk, és további eredményes munkát kívánnak a szervezők.
XIII. Üstökös Kézilabda Kupa 2017
Idősek hava
2017. októberében tartották az Idősek Világnapját. Ennek apropóján 2017. október 31.-én, a Thomas Man utcai Idősek Klubjában tartott ’Idősek hava’ eseményen, iskolánk tanulói is műsorral kedveskedtek az otthon lakóinak. Bessenyei Zoltán tanár felkészítése mellett, intézményünk 5.b osztályos, dráma tagozatos diákjai énekes-gitáros produkciót mutattak be (Csikós Réka gitározott). Ezután a 8. osztályos Istenes Illés hegedűelőadása zárta az idősek körében is nagy tetszést kiváltó műsort. A nyugdíjasok is jól érezték magukat, a műsor pedig alkalmat szolgáltatott arra, hogy több generáció, a művészet által is közelebb kerüljön egymáshoz.
Hungarospa Kupa – nemzetközi korosztályos úszóverseny
2017. október 28-29. között Hajdúszoboszlón került megrendezésre a Hungarospa Kupa, nemzetközi korosztályos úszóverseny.
Aerobic Magyar Kupa
Halloween Party 2017
Iskolánk idegen nyelvi munkaközössége - immáron hagyományosan, az előző évi nagy siker után -, idén is megszervezte Halloween napi rendezvényét. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon az aula ijesztő külsőt öltött. A programok délután kezdődtek. Alsós diákjaink megismerkedhettek a Halloween angolszász hagyományaival, majd totót töltöttek ki, illetve az ünneppel kapcsolatos puzzle játékkal, színezővel, lufidekorálással töltötték a délutánt. A nap zárásaként pedig tombolasorsoláson tehették próbára a szerencséjüket. Felsőseink hagyományos halloween-i tréfás játékokat próbálhattak ki több helyszínen. A nagy sikerű programok után felgyúltak a fények az osztályok által előzetesen kifaragott egyedi töklámpásokban, és elkezdődött a buli. Ezen az estén a tanárok és diákok is jelmezt öltöttek. Művészetis kollégáink által létrehozott Rém-Room szintén nagy sikert aratott diákjaink között, akik kígyózó sorban várták, hogy beléphessenek a hátborzongató kalandokkal teli terembe. Mindannyian emlékezetes élményekkel gazdagodtunk.
2.a osztály faültetése
2017. október 27.-én a 2.a osztály, cseperedő diófa csemetét ültetett iskolánk udvarán.
Kinizsi emléknap – rajzverseny
2017 októberében a Kinizsi emléknap alkalmából rajzversenyt hirdettek, színes természet témakörben. Alkotásával, Bíró Zita 7.b osztályos diákunk (felkészítő tanár: Molnár Antónia) első helyen végzett. A nyertest az elismerés és az oklevél mellett, különféle rajzeszközökkel is díjazták. Gratulálunk Neki!
Mozilátogatás
Az ún. ”galibás” általános iskolás csoportok számára közös mozilátogatásra nyílt lehetőség. Október 26-án a 7.c osztály - az Apollo moziban - a ’Mancs’ c. film vetítésén vett részt. Ezen magyar családi kalandfilm, hazánk mentőkutyáinak, és az általuk végzett munkának állít emléket. A diákoknak nagyon tetszett a film, melyet ezt követően kísérő tanárukkal (egyben osztályfőnökükkel), Molnár Antóniával együtt át is beszéltek.
2017-18-as tanév: 1. Iskolagyűlés
2017 október 24.-én intézményünk tornatermében tartottuk, szokásos – két havonta megrendezendő – iskolagyűlésünket. Ezen valamennyi osztály tanulói, és az összes pedagógus jelenlétében, iskolánk vezetése ismertette az elmúlt két hónap főbb iskolai eseményeit. Továbbá, Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó igazgatónő személyesen is köszöntötte, és gratulált valamennyi tanulónak, akik a mögöttünk hagyott két hónap során: kiemelkedő tanulmányi, vagy sporteredményt értek el.
Kiemelkedő tanulmányi eredmények: | |
- Szabó Beatrix Lilla (5.a) – Tehetségek Magyarországa Ösztöndíj; | |
- Nyerges Eszter, Krisztán Dóra, Dudás Emőke (8.b) – Műveltségi verseny 3. hely; |
Kiemelkedő sporteredmények: | ||
Aerobic: | - Tóth Tamara (5.b) – Aerobic Magyar Kupa országos elődöntő 3. hely; | |
Atlétika: | - Balogh Flóra, Gál Petra, Gál Vivien, Kertész Stella, Rostás Ramóna (2.a) - mezei futás diákolimpia csapatverseny megyei 3., városi forduló 1. hely; | |
- Kertész Stella (2.a) – mezei futás diákolimpia egyéni 2. hely; | ||
- Kecskés Gábor, Kovács Lajos (2.a), Kis József Gergő, Varga Gergő (2.b) - mezei futás diákolimpia csapatverseny városi forduló 2. hely; | ||
- Szabó Ábel - mezei futás diákolimpia III. kcs. fiú egyéni 3. hely; | ||
- Kovács Lajos (2.a) – Nyírerdő futás 2 hely; | ||
- Kovács Boglárka (7.c) – Nyírerdő futás 1. hely; | ||
- Kovács Panna (4.C) – 7. Sebes Futóverseny 3. hely; | ||
Karate: | - Lossos Balázs (4.c) – Shotokan Karate Világbajnokság, formagyakorlat 4. hely; Korosztályos Országos Bajnokság Kata C kategória 1. hely; | |
Úszás: | - Csikós Réka (5.b) – Hajós Alfréd úszóverseny, 100 m mellúszás 4. hely; | |
- Béres Attila (7.c) – uszonyos úszás serdülő válogatott kerettagság; Fiatal Uszonyosúszók Világtalálkozója, 4x100 méteres váltó 1. hely; | ||
Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharcról
Iskolánk – zömében – 6. osztályos tanulói, Szűcs Lászlóné, és Lőrinczy Éva tanárnők irányítása mellett, a nemzeti ünnephez méltó műsort prezentáltak iskolánk tanárai, és tanulói felé. A mintegy 30 perces előadást, mind az alsó, mind a felső tagozat egésze nagy áhítattal figyelte. Továbbá, megérinthette őket mindaz a büszkeség, ami révén az 1956-os hősök örökségének elszánt és őszinte védelmezői vagyunk.
„Hang – Játék – Zene”
2017. október 18-án és 20-án volt a „Hang – Játék – Zene” koncertek első előadása. Az alsó tagozatos hangversenybérletesek ellátogattak a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Liszt termébe, ahol egy különleges utazáson vehettek részt a komolyzene világába. Mozart: A varázsfuvola című operájának rövidített meseváltozatát hallgatták meg.
Fészeklakó – Ötödikes avató
2017 október 18-án került sor a DÖK szervezésében, az immár hagyományosnak mondható, ötödikes avató műsor és játékos vetélkedésre. Iskolánk két ötödikes osztálya, osztályfőnökeik irányításával (5.a - Komáromi Csilla; 5.b – Takácsné Kovács Ágnes) különféle produkciókkal készültek a jeles napra. A műsor segítségével mind a tanárok, mind a tanulótársak jobban, és egy kicsit más oldalról is megismerkedhettek az újonnan ”felső tagozatos diákká avatott” tanulókkal. A bemutatott műsorok között volt csoportos bemutatkozás, egyéni produkció, plakát- illetve zászlókészítés, játékos feladat, iskolai TOTÓ, csoportos karaoke, és a vetélkedő végén sor került a felsős tanulók ünnepélyes fogadalomtételére. Az ötödikes avatóhoz kapcsolódó Fészeklakó vetélkedőt - szoros csatában -, az 5.a osztály nyerte.
Papírgyűjtés
A DÖK szervezésében (néhány 8. osztályos tanuló önkéntes segítsége mellett), 2017. október 17-18-án papírgyűjtésre került sor iskolánk udvarán. Osztályukat képviselve, a tanulók több tonna újságpapírt gyűjtöttek össze. Az összesen 8596 kg összegyűjtött papírból befolyó összeget, a DÖK tanulók jutalmazásra, és további iskolai programok szervezésére fordítja majd.
Az osztályok közötti versengésben Komáromi Csilla tanítványai (5.a) voltak a legaktívabbak. Egyedüli osztályként, egy tonna fölötti mennyiséget gyűjtöttek (újság)papírból (1280 kg-ot). A második legnagyobb mennyiséget a 4.b (915 kg) gyűjtötte. Míg a ”házi verseny” harmadik helyezettje a 4.a volt (786 kg).
A DÖK köszöni minden, a papírgyűjtésben aktívan részt vevő osztály, és tanuló aktív segítségét!
Október 15.-e, a Kézmosás Világnapja
Több nemzetközi szervezet, köztük az UNICEF 2008-ban rendezte meg először a „Kézmosás Világnapját”, melynek célja, hogy eseményeivel felhívja a figyelmet a szappannal történő kézmosás fontosságára.
Daruvonulás a Hortobágyon
2017. október 13.-án a nyolcadikosok a Hortobágyra tettek kirándulást. Először, a Hortobágyi Látogató központban egy előadáson vettünk részt, ahol bemutatták a darvak testfelépítését, életmódját, vándorlásának útvonalát. Majd egy kisfilmet vetítettek le, melyből megtudtuk, hogy ősszel több tízezer daru vonul Észak Európából dél Afrika felé a téli szálláshelyükre, útközben, néhány hétre minden évben megállnak pihenni a Hortobágy és a Dél-Alföld pusztákkal övezett nagy tavain. Ezeknek a gólyáknál is nagyobb madaraknak olyan sekély vizű, háborítatlan éjszakázó helyekre van szükségük, melyekről nappal kijárhatnak táplálkozni a gyepekre és tarlókra. Ez után buszra ültünk és kimentünk terepre, ahol speciális teleszkóppal és távcsövekkel közelről megszemlélhettük a csodálatos daruvonulást a naplementében. Élményekkel gazdagon tértünk haza. Köszönet Edit néninek és Timi néninek a programért.
Faültetés
2017. október 12-én az 1.b és a 4.b osztály fákat ültetett iskolánk udvarának észak-keleti oldalára.
Nyírerdő futás 2017
2017. október 07-én a debreceni Nagyerdőn, iskolánk mintegy 25 nebulója vett részt az általános iskolások számára meghirdetett, Nyírerdő futáson.
„A népdal, mint kincs”
2017. október 06-án az Országos Könyvtári Napok keretében az 1. a osztály a MÉLIUSZ Nyugdíjasok Háza Fiókkönyvtárába látogatott el. Itt „A népdal, mint kincs” című foglalkozáson vettek részt. Kőmíves Edit népzenetanár citerán játszott az őszhöz kapcsolódó dalokat, majd meg is énekeltette és táncoltatta a vállalkozó kedvűeket. A program célja az volt, hogy a már-már feledésbe merülő népdalokkal, hagyományokkal ismertesse meg a gyerekeket.
Az ügyesebbek a foglalkozás végén a citerát is megszólaltathatták.
Megemlékezés az aradi vértanúkról
2017. október 06.-án ünnepi műsorral emlékeztek meg iskolánk 3.a osztályos tanulói az aradi vértanúkról. A műsor elkészítését Krisán Róza és Ruszcsákné Újfalusi Éve tanítónők koordinálása mellett tanulták be a nebulók. Intézményünk mind az alsó, mind a felső évfolyamos diákjai – a jelen lévő tanári karral egyetemben – elismeréssel voltak az előadás, az ünnepi műsor színvonalát tekintve. Összességében, az említett eseményhez méltó megemlékezés helyszíne volt iskolánk aulája.
A Pál utcai fiúk nyomában – Tanulmányi kirándulás Budapesten
Iskolánk 5. osztályos évfolyama (mindkét osztály) tanulmányi kiránduláson járt Budapesten. Komáromi Csilla osztályfőnök, és további kísérő tanáraik szervezésében, meglátogatták a Grund nevű kultikus helyet. A nevezett helyszín emléket állít - idei kötelező olvasmányuk - Molnár Ferenc – Pál utcai fiúk művének. Itt több, a regényhez is kapcsolódó foglalkozáson vehettek részt a diákok: Kiáltvány készítése mártogatós tollal; gittel való feladat; golyózás; zászlókészítés; interaktív vetélkedő; és játékos csata is szerepelt a programban. Ezt követően a társaság, együttesen meglátogatta a VIII. kerület, Práter utca 11 szám alatti, a regény ”Einstand” jelenetét ábrázoló szoborcsoportot, a Práter utcai iskola előtt. A kirándulás valamennyi tanuló számára élményekkel teli volt, közelebb hozva őket a 2005-ben az ország 2. legnépszerűbb regényének választott Pál utcai fiúk című műhöz.
Állatok világnapja – Állatkerti séta
2017. október első hetében volt az Állatok világnapja. Ennek apropójából a 4.b osztály a Nagyerdőn járt, és sétán vett részt a Debreceni Állatkertben.
Állatok világnapja
Az Állatok Világnapját október 4-én ünnepeltük. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja.
Tanulóinktól az alábbi feladatok megvalósítását kértük:
• Alsó tagozat
1-2. évfolyam: Beszélgessetek az állatokról! Kinek milyen háziállata van?
1. évf.: Könyvek nézegetése (pl. állatok külleme, élőhelye, stb.). Állatmesék felelevenítése.
2. évf.: Állatokról szóló versek, mondókák és dalok összegyűjtése, előadása osztályban.
3-4. évfolyam:
Hozd el házi kedvenceddel készült fotódat, melyből egy színes, közös válogatást készítünk! A tabló az aula díszítéséül szolgál majd, hirdetve az ember és állat örök barátságát.
• Felső tagozat:
Nem minden állatkedvelőnek van ideje, lehetősége utazgatni a világban, így figyelmetekbe ajánljuk az alábbi webkamerák nyomon követését.
Állatkerti webkamerák a világ minden tájáról | Sulinet Hírmagazin
Webkamerák | Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
Ebből az alkalomból október 04-én, szerdán vetítés várta a gyerekeket az aulában:
• az alsó tagozatos diákok a Kiskunsági N. P. élővilágát,
• felső tagozatos tanulók a Balaton Felvidéki N. P. élővilágát csodálhatták.
Őszi tárlat
Október elején diákmunkákból őszi tárlat készült.
A debreceni mézeskalács története
Iskolánk 3.a osztályos tanulói 2017. október 3-án a Méliusz Nyugdíjasok háza Fiókkönyvtárában megismerkedtek a debreceni mézeskalács történetével.
A foglalkozást Radics László népi iparművész, mézeskalács készítő készítette. A gyerkeknek lehetőségük volt önálló mézeskalács díszítésére. A jó hangulatú foglalkozásról élményekben gazdagon tértünk haza.
Közlekedésbiztonsági roadshow
A 7.a osztályosok osztályfőnökük Simonné Hernyák Mária vezetésével egy közlekedésbiztonsági programon vettek részt 2017. október 3-án a TESCO parkolójában felállított rendezvénykamionnál.
A program 40 perces elméleti előadást foglalt magában, majd kb, egy órás gyakorlati foglalkozásokon vettek részt a gyerekek.
- Egy speciálisan átalakított járműben a gyermekek, a vezető melletti ülésre ültek és egy adott jelre lefékezték a felnőtt által vezetett gépkocsit. A program a biztonsági öv nélkülözhetetlen használatát, és annak fékezéskor bekövetkező, az emberi testre gyakorolt hatását is szimulálta!
- A biztonsági öv életmentő és rögzítő funkciójának bemutatását tette lehetővé egy ütközési szimulátor.
- „Ki a mester két keréken?” A forgalmi helyzeteket bemutató útszakaszokkal, kereszteződésekkel tarkított pályán kerékpároztak a gyerekek.
Nagyon tetszett a gyerekeknek az egész programsorozat, hiszen mindent lelkesen és szívesen kipróbáltak !
Kutatók éjszakája
Iskolánk Robotika szakkörösei is részt vettek a „Kutatók Éjszakája”országos rendezvényen. A diákok nagy érdeklődéssel hallgatták a Debreceni Egyetem – Informatika kara által szervezett „Virtuális valóságról” és „Digitális Kompetenciák - Internet a mindennapokban” című előadásokat.
Ki Mit Tud Bulgáriáról?
Iskolánk tanulói több csapattal (3 fős csapatlétszámok mellett) vettek részt - Molnár Antónia tanárnő kíséretében -, 2017. szeptember 27.-én az Újkerti Közösségi Házban, a ’Ki Mit Tud Bulgáriáról?’ vetélkedőn. A tanulók a játékos keretek között, számot adhattak mindarról, amit Bulgáriáról tanultak, illetve tudtak már. A városi vetélkedőn a Nyerges Eszter, Krisztán Dóra, Dudás Emőke trió (valamennyien a 8.b osztály tanulói) az előkelő 3. helyen zárt. Gratulálunk!
Európai Diáksport Napja
Az Európai Diáksport Napja (EUROPEAN SCHOOL SPORT DAY) program keretein belül iskolánkban egész napos sportrendezvényekre került sor 2017. szeptember 29.-én.
Diákolimpiai Mezei Futóverseny megyei döntő
Iskolánk I. korcsoportos leány csapata a 2017. szeptember 27-én megrendezett megyei mezei futóversenyén III. helyezést ért el.
A csapat tagjai: Kertrész Stella, Gál Petra, Balogh Flóra, Rostás Ramóna, Gál Vivien
Tehetségek Magyarországa Ösztöndíj
Iskolánk 4. a osztálya a tavalyi tanévben sikeresen megvalósította a „Tehetségek Magyarországa” című EFOP-3.2.1-15-2016-00001 azonosítószámú kiemelt projektet. A Csoportos tehetségsegítő tevékenységek támogatása program lehetőséget biztosított a kiemelkedő teljesítményt nyújtó gyerekek szülei számára, hogy pályázzák gyermeküket a Tehetségek Magyarországa Ösztöndíjra.
A MATEHETSZ, a benyújtott pályázat alapján, iskolánk tanulóját Szabó Beatrix Lillát, ebben a tanévben a Tehetségek Magyarországa Ösztöndíjába részesíti.
Gratulálunk!
Határtalanul! pályázat: Székelyföld kincsei – túra a Sóvidéken
Intézményünkből 63 hetedikes diák kísérő tanáraikkal Erdélybe utazott 2017. szeptember 7-10. között a Határtalanul program keretében.
A sport szeretete örök
Iskolánkban már 1. osztálytól több sportkör közül választhatnak diákjaink. Fontosnak tartjuk a tanulás mellett a testi edzettséget is. Ha kitartásra akarjuk gyermekeinket nevelni elég, ha a megfelelő sportágat találjuk meg neki. Hiszen ezáltal egy életre elkötelezetté válik egy olyan világban, ahol nélkülözhetetlen a csapatmunka, az együttműködés, a tisztelet.
2017. augusztus 28. és szeptember 03. között Felnőtt Judo Világbajnokságnak adott otthont a Papp László Budapest Sportaréna. Kolleganőnk gyermekkorától egészen felnőttkoráig űzte versenyszerűen ezt a sportágat. Példaképeivel is sikerült néhány szót váltani. Ezeket az élményeket is megosztotta iskolánk tanulóival.
„A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.”
( Szent-Györgyi Albert )
Galiba Fesztivál csoportbemutató
Két pont, egy szájat jelentő vonal és sárga szín: a közösségi média kedvenc szimbóluma ragadta meg a Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csoportját.
A kocsi főszereplője a „szmájli”, amely az egyik legelső, az elektronikus kommunikációban ismert hangulatjel. Idősek és fiatalok egyaránt használják és a világ minden országában ugyanazt jelenti. Szavak nélkül fejez ki érzelmeket, hiszen valamennyien a mosolygós arcra asszociálunk, ha valahol meglátjuk. A hangulatjel illik a fesztiválhoz és illik az iskolai csoporthoz is, mert mindannyian ennek a szimbólumnak a jegyében jöttünk ma el.
2. és 6. évfolyamos osztályok, pedagógusok, gyerekek összefogásában, csapatmunkában készült el a kocsi feldíszítése, melyhez elsősorban újrahasznosított anyagokat alkalmaztak, ezzel is jelezve „ökoiskolás” gondolkodásmódjukat. A táncos felvezetők az iskola mazsorett csoportjának tagjai.